Elmúltál 18 éves?




Are you at least 18 years old?

György-Villa Collection szőlőültetvény

György Villa történet


Az emberi civilizáció története és a szőlőkultúra története szorosan összefügg. A bor évjáratában, az ember emlékezetében, a kövek maguk valóságában őrzik az időt. A György Villa kövei a régi korok kultúráját, szorgos vincellérek mindennapi munkájának emlékeit, építtetőjének életszeretetét tárja elénk. Érdemes belépni e csodálatos épületbe, és egy jó pohár mellett elődeinkre emlékezni. A XV. század végén a Villa mai területét a Budai Ferences Rend kapta meg, az 1500-as évek elején pedig pincét vájtak és építettek ezen a helyen. Ők folytatták a szőlőművelést és árubortermelést. A török hódoltság évei alatt a ferencesek elmenekültek, de a szőlő továbbra is díszítette a környéket. Cukros falat fokának nevezték el ezt a területet. („Sekerli lokva burum”).

György-Villa

A borvidék gazdagságát is szimbolizáló épületet 1827-ben kezdték el építeni, majd többször cserélt gazdát és végül egy Dőry György nevű borkereskedő 1867 karácsonyára barátnője számára építtette át mai formájára. A századvég híres személyiségei közül többen vendégek voltak ebben az épületben. Az 1900-as évek közepén a Villa a Dísznövény Termesztési Kutató Intézhet került, végül 1982-ben vásárolta meg a cég jogelődje. 1986-ban került sor az épület és a park teljes felújítására.

György-Villa pince
György-Villa Collection boros hordók